Együtt mozdultunk – Iskolakör az Európai Diáksport Hét alkalmából

A mai napon iskolánkban az Európai Diáksport Hét keretében közös mozgással indítottuk a napot. Reggel 8 órakor az iskola minden osztálya, valamint a programhoz csatlakozó szülők gyűltek össze a sportcsarnokban, ahol közös bemelegítéssel hangolódtunk az előttünk álló sportos délelőttre.
A bemelegítést követően az osztályok egymást követő sorrendben indultak el az „Iskolakörre”. A kihívás egyszerű, mégis nagyszerű célja volt: minél több kört teljesíteni együtt. Minden teljesített kör után egy pecsét járt, így mindenki nyomon követhette saját teljesítményét.
Külön öröm volt, hogy a programhoz szülők, pedagógusok és diákok egyaránt csatlakoztak. Együtt futottunk, biztattuk egymást, és közösen gondoskodtunk arról is, hogy az útvonal minden pontján biztonságos körülmények között sportolhassunk.
Az Iskolakör ismét megmutatta, hogy a mozgás nemcsak egészségünket szolgálja, hanem közösséget is épít. Jó volt látni, ahogy kicsik és nagyok, diákok, szülők és pedagógusok együtt mozdultak meg egy közös célért.
Köszönjük mindenkinek, aki futással, biztatással vagy a szervezésben való segítséggel hozzájárult a mai sportos program sikeréhez! Együtt könnyebb – és együtt sokkal vidámabb is!
























































































