Népmese napja

Népmese napja

Szeptember 30-án a népmese napja alkalmából a felső tagozatos osztályok egy közös mesét alkottak. A mese szövege a Diákönkorményzat tagjai között stafétaként vándorolt, így jött létre az Illyés Iskola körmeséje. 

Mese a diákról, aki nem járhatott iskolába

 

Volt egyszer egy fiú, aki az anyagi helyzete miatt nem tudott suliba járni. Egyszer egy gazdagabb diák nagyon megsajnálta, és adott neki 50 krajcárt, hogy ő is részt vehessen az oktatásban. Amikor a kisfiú ezt megtudta, nagyon boldog lett. Örömében hármat toppantott, és előhívott egy tündért.

Ez a tündér különleges volt, mert 7 kívánságot teljesített. A fiú első kívánsága az volt, hogy hadd menjen rögtön iskolába. Hamar teljesítette is a kívánságot. A gyerekek azonban kiközösítették a fiút, aki emiatt nagyon elszomorodott. Előhívta újra a tündért.

Az volt a második kívánsága, hogy a tündér repítse el hétmérföldre az iskolától, egy olyan helyre, ahol lesznek barátai. A fiút honvágy gyötörte. Az édesanyja is annyira szomorú lett, hogy gyermeke keresésére indult. Útközben találkozott….

…. egy csillaggal, akitől tanácsot kért. A csillag segített neki, és együtt vágtak neki a hosszú útnak.

Útközben beesteledett. Letáboroztak egy mező közepén. Miután elnyomta őket az álom, megjelent egy rabló. Mikor reggel felkeltek, nem találták a cipőjüket, de tovább indultak. Az anyukának nagyon megfájdult a lába. Mikor megálltak pihenni, a bűvös csillag elment körülnézni. Egyszer csak a csillag meglátott egy elhagyott bocskort. Odavitte az anyának, aki illendően megköszönte, és folytatták az útjukat. Eközben a fiú már nagyon el volt keseredve. Újra kívánt egyet a tündértől.

Azt kívánta, hogy nőjön ki előtte egy olyan égig érő paszuly, amely a felhők fölé vezet, ahol a kapun belépve Csodaországba juthat. Itt csupa kedves ember él. A fiú elindult, s útközben találkozott egy beszélő öntözőkannával, aki azért volt szomorú, mert nem volt benne víz. Arra kérte a fiút, hogy segítsen neki vizet találni, amiért cserébe megígérte, hogy elvezeti őt a barátság szigetére, ahol örökös móka és kacagás vár rá. A kisfiú nagyot sóhajtott, mert nem tudta merre van a legközelebbi kút. Szerencsére éppen arra járt egy beszélő csap.

Sajnos azonban a csap nem volt bekötve a vízvezetékre. A fiú és a csap nagyon elkeseredtek, de a szomorúságuk hamar reménnyé alakult, amikor megtudták, hogy a csap ismeri a város vízhálózatának alaprajzát. A legközelebbi kapcsolódási pont a polgármester házánál volt. Megpróbáltak bejutni az épületbe, de a riasztó megszólalt. Pillanatokon belül rendőrök érkeztek a helyszínre.

A helyszínen nem találtak behatolót, ezért érdeklődni kezdtek a szomszédoknál. Kopogtak a jobb oldali lakás ajtaján, de nem nyitotta ki senki az ajtót. Átmentek hát a bal oldali lakáshoz. Ott is kopogtattak. Egy öregasszony nyitott nekik ajtót.

- Adjonisten jónapot!- mondta az öregasszony. – Miben segíthetnék?

Az egyik rendőr azonnal a lényegre tért.

- Kedves Asszonyom! Nem látott-e véletlenül valakit bemenni a szomszédja házába?

- Nem láttam senki a közelben, uram!- mondta az asszony.

- Biztos ebben? Mert a riasztó megszólalt-faggatózott tovább a rendőr.

- Uram, kend! Öreg vagyok, de vak nem!- mérgelődött az öregasszony.

- Köszönöm a segítséget, asszonyom! Viszontlátásra!- köszönt el udvariasan a fiatal rendőr.

- Az Isten áldja! Sikeres keresést kívánok!- viszonozta a kedves gesztust az idős hölgy.

          A rendőrök hamar elhagyták a helyszínt. Persze, hogy a fiú és a kanna az öregasszonynál rejtőztek. A kedves néni adott nekik elegendő vizet az utazáshoz.

          A jóbarátok eljutottak Csodaországba, ahol boldogan éltek, míg meg nem haltak. Ha a keresésük tovább tartott volna, az én mesémnek se értünk volna a végére.

Pályázatok

NKA
Ökoiskola
 Okosan a pénzzel!